Zalaegerszegi történetek kategória bejegyzései

Rejtélyes eredetű tűzvészek a városban

Noha a 19. század első felében több tűzvész is pusztított a városban, az itt élők számára a legnagyobb megrázkódtatást az 1826-os jelentette. Ekkor két egymást követő alkalommal, alig két hét különbséggel szinte porig égett az egész város. Már-már misztikus felhangot ad a tragédiának, hogy mindkét tűzesetet előre „bejelentették”.
A feljegyzések tanúsága szerint 1826. július 8. reggelén valaki azt írta fel az egerszegi vendégfogadó kapujára, hogy tíz nappal később nagy tűz lesz a városban. A városbíró nem vette félvállról a fenyegetést, így nappal strázsák ellenőrizték a vidéki utasok okmányait, éjszaka pedig tűzvigyázók járták a várost. A fenyegetés napjának reggelén, amikor már sokan azt gondolták, hogy nem történik semmi, aratni mentek az emberek. Ám délelőtt 10 és 11 között egy szekérszínben felcsaptak a lángok, melyek a szeles, száraz időben könnyen továbbterjedtek. 120 lakóház, 62 pajta és 98 istálló vált a lángok martalékává.
A lakóknak felocsúdni sem volt idejük, amikor újabb – ezúttal német nyelvű – fenyegető levelet találtak a fogadó kapuján, miszerint július 28-án ismét tűz lesz a városban. Aznap esett az eső, ám másnap délelőtt negyed 11-kor a város északnyugati részén, a püspöki major közelében ismét felcsaptak a „dühösködő lángok”. Ezúttal 147 ház, 80 pajta és 126 istálló égett le – azok az épületek, amelyek nem pusztultak el az első tűzvészben.
A város tanácsa szándékos gyújtogatásnak minősítette az esetet, s a megyében statáriumot vezettek be. Zalaegerszegen megindult a találgatás a gyújtogatás okairól: volt, aki haszonszerzést látott az eset mögött; volt, aki arra ragadtatta magát, hogy a királyt gyanúsítsa a magyarok „nyomorgatásával”.

 

Egy szomorú emlék: gettó a belvárosban

Közvetlenül a Pontház mögött, a Boschán Gyula közi társasház falán 1994-től tábla emlékezik a II. világháború vérzivataros időszakára: 1944 májusa és júniusa között ez a terület számított a városi gettó központjának. A kicsiny utcácskában találjuk a 97 éves korában elhurcolt Boschán Gyula (1847–1944) ügyvéd, kormányfőtanácsos, a helyi zsidó hitközség örökös díszelnöke bronz domborművét (Béres János alkotása 2004-ben került fel a falra).

Edison mozgó: zsinagógából mozi

Ma már csak néhány dokumentum emlékeztet arra, hogy az Arany Bárány Szálloda udvarán valaha zsinagóga állt. Egy 1799 körül készült összeírás említi először, ebből tudjuk, hogy a korabeli vendégfogadó szomszédságában délre álló – amúgy mészárszékként működő – uradalmi épület udvarán építették fel. A feljegyzések szerint az 1805-ös és az 1826-os tűzvészben is leégett, a pusztítást követően mindig újjáépítették. Az izraelita imaházat egészen 1904-ig, a mai Ady utcában felépített új zsinagóga felavatásáig használták rendeltetésének megfelelően, azt követően pedig mozivá alakították át. Az „Edison mozgó” volt a város első üzletszerűen működő filmszínháza, melyet Gábor Béla, a neves színművész, Gábor Miklós édesapja hozott létre. A II. világháború ezt az épületet sem kímélte: 1945 tavaszán a németek felgyújtották.