Tudta-e? kategória bejegyzései

Magyarország legrégebbi bányászzászlója

Egy zászló egy adott közösség összetartozását szimbolizáló jelkép. Minthogy a bányászatban a közösségi érzésnek különösen nagy fontossága volt, így nem véletlen, hogy bányászzászlók is készültek már évszázadok óta.

A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Történeti Gyűjteményében található egy 1759-ben készült bányászzászló, mely jelenlegi ismereteink szerint Magyarország legrégebbi bányászlobogója. A zászló anyaga sárga színű, virág és geometriai mintájú selyemdamaszt, közepén, két oldalán festett, ovális képbetéttel. A festett betét alsó része hiányos. Alapanyaga három részből szabott, az eredetileg rúdra erősített felső részén jól láthatók még a dísz-szegecsek nyomatai. Az ovális képbetét egyik oldala egymást keresztező vésőt és kalapácsot ábrázol, 1759-es évszámmal, barokkos mintadíszítéssel. Felette a selyemanyagon az ovális ívet körbevevő német nyelvű felirat („…er Maria Hüeff Stollner Gewerck Haff…”). A zászló másik oldalán Szűz Mária ábrázolás látható karján a kisded Jézussal.

Valószínűleg Nagybánya környéki bányavidékről származik a szépen restaurált zászló.

Rejtélyes eredetű tűzvészek a városban

Noha a 19. század első felében több tűzvész is pusztított a városban, az itt élők számára a legnagyobb megrázkódtatást az 1826-os jelentette. Ekkor két egymást követő alkalommal, alig két hét különbséggel szinte porig égett az egész város. Már-már misztikus felhangot ad a tragédiának, hogy mindkét tűzesetet előre „bejelentették”.
A feljegyzések tanúsága szerint 1826. július 8. reggelén valaki azt írta fel az egerszegi vendégfogadó kapujára, hogy tíz nappal később nagy tűz lesz a városban. A városbíró nem vette félvállról a fenyegetést, így nappal strázsák ellenőrizték a vidéki utasok okmányait, éjszaka pedig tűzvigyázók járták a várost. A fenyegetés napjának reggelén, amikor már sokan azt gondolták, hogy nem történik semmi, aratni mentek az emberek. Ám délelőtt 10 és 11 között egy szekérszínben felcsaptak a lángok, melyek a szeles, száraz időben könnyen továbbterjedtek. 120 lakóház, 62 pajta és 98 istálló vált a lángok martalékává.
A lakóknak felocsúdni sem volt idejük, amikor újabb – ezúttal német nyelvű – fenyegető levelet találtak a fogadó kapuján, miszerint július 28-án ismét tűz lesz a városban. Aznap esett az eső, ám másnap délelőtt negyed 11-kor a város északnyugati részén, a püspöki major közelében ismét felcsaptak a „dühösködő lángok”. Ezúttal 147 ház, 80 pajta és 126 istálló égett le – azok az épületek, amelyek nem pusztultak el az első tűzvészben.
A város tanácsa szándékos gyújtogatásnak minősítette az esetet, s a megyében statáriumot vezettek be. Zalaegerszegen megindult a találgatás a gyújtogatás okairól: volt, aki haszonszerzést látott az eset mögött; volt, aki arra ragadtatta magát, hogy a királyt gyanúsítsa a magyarok „nyomorgatásával”.

 

Egy szomorú emlék: gettó a belvárosban

Közvetlenül a Pontház mögött, a Boschán Gyula közi társasház falán 1994-től tábla emlékezik a II. világháború vérzivataros időszakára: 1944 májusa és júniusa között ez a terület számított a városi gettó központjának. A kicsiny utcácskában találjuk a 97 éves korában elhurcolt Boschán Gyula (1847–1944) ügyvéd, kormányfőtanácsos, a helyi zsidó hitközség örökös díszelnöke bronz domborművét (Béres János alkotása 2004-ben került fel a falra).

Ispita: beszéljenek a számok…

Az Ispita építésekor ezer darab tégla 7 forintba került, míg a cserépzsindely ezer darabja 5-13 forintot kóstált. A culágerek napi 21 krajcárért húzták fel a falakat, a kőműves mesterek már 1 forint 30 krajcárt vihettek haza. A torony faszerkezetét 56 szál deszkából ácsolták. 1820-ban hét koldus élt az Ispitában, ők havonta 3 forintot kaptak, abból kellett gazdálkodniuk.

ONCSA-házak az egykori „Göcsejszegben”

Volt idő, amikor az érdeklődők egy „mini falura” bukkanhattak a megyeszékhelyen belül. Ez volt a páterdombi városrész ONCSA-telepe, ahol 1943-ban 39 családi házat építettek fel a mai Honvéd és Gönczi Ferenc utcában (a helyszínt a Béke liget végén található aluljárón átkelve közelíthetjük meg). A tervezők a göcseji népi stílust követték: a házak csonkakontyolt tetővel, faragott faoromzattal és szeglábas tornáccal rendelkeztek. Avatásakor a Göcsejszeg név került az alkalmi, nemzeti színű díszkapura, az elnevezés a zalai falvakra jellemző szeges falutípusra utalt. A város külön idegenforgalmi nevezetességnek is
szánhatta a telepet (erre utalnak a korabeli híradások), ám az ezzel kapcsolatos elképzelések nem teljesültek.

Az ONCSA-program
Az Országos Nép- és Családvédelmi Alap szervezésében családi házas lakótelepek épültek szerte az országban. 1941 és 1945 között körülbelül 12 ezer ház épült fel. Az épületeket sokgyermekes, szegény, de munkát szívesen vállaló, a hitelt törleszteni tudó családoknak juttatták. Zalaegerszegen a Páterdombon kívül Kaszaházán épült fel hét ház 1942-ben, majd egy évvel később Olában 20, amihez 1944-ben még négy társasházat építettek.

 

„Falumúzeum” egyetlen házzal

Ma már szinte csak a múltat kutatók körében ismert, hogy valaha a Kálvária kápolna mellett akarták felépíteni a falumúzeumot. A szabadtéri néprajzi kiállítás tervének kidolgozásakor nemcsak a kápolna, hanem a közelben 1935-ben felépített, Antal Dezső által tervezett göcseji harangláb (később elpusztult) látványával is számoltak. A múzeum első épületét – egy Kávásról behozott, 19. századi, festett oromzatú, boronafalas lakóházat – fel is állítottak a közeli Május 1. ligetben. A ház 1960 decemberében felgyulladt, tetőszerkezete jórészt leégett, homlokzatát és falait sikerült megmenteni. Később úgy döntöttek, hogy a szabadtéri múzeumot az olai városrészben, a 18. századi, műemlék Hencz-malom és a Zala holtága köré építik fel – ide került a megmentett kávási ház is.

 

„Állami áruház” Zalaegerszegen is

Az 1950-es évek első felében (abban az időszakban, amikor a kereskedelem és a közellátás fogalomköre nehezen volt szétválasztható), az államosított nagy- és kiskereskedelem feladata szinte nem is állt másból, mint a központosított elosztás technikai levezényléséből. A boltok előtt mindennapossá váltak a sorok, a különböző rémhírek – főként az állandósult hisztéria – következtében nem egyszer felvásárlási láz söpört végig Zalaegerszegen.
A történet hasonlít az 1953-as magyar zenés vígjáték, a Gertler Viktor rendezésében bemutatott Állami áruház című film sztorijára, melyben az egyik főszerepet Gábor Miklós alakította. A filmben – egy rémhírnek köszönhetően – megszállják a vásárolni szándékozók a Diadal Áruház üzleteit, hogy egyetlen délután alatt elköltsék az összes százforintosukat…

Az első film Zalaegerszegen

Az Arany Bárány Szálloda díszterme, az ún. Télikert számos alkalommal helyszínéül szolgált (s szolgál napjainkban is) a város társasági rendezvényeinek. Ebben a helyiségben láthattak Zalaegerszeg polgárai először mozgófilmet. A Zalamegye című újság 1903. november 8-ai beharangozója szerint a székelyföldi tudományos színház előadása újdonságok egész garmadáját mutatja be a közönségnek, többek között az orléans-i szűz történetét, ahogy azt a párizsi színpadon előadták. Mint a lap beszámolt róla: „ez az első alkalom Magyarországon, hogy mozgó fényképen egy teljes színdarabot végig lehet élvezni”.

Edison mozgó: zsinagógából mozi

Ma már csak néhány dokumentum emlékeztet arra, hogy az Arany Bárány Szálloda udvarán valaha zsinagóga állt. Egy 1799 körül készült összeírás említi először, ebből tudjuk, hogy a korabeli vendégfogadó szomszédságában délre álló – amúgy mészárszékként működő – uradalmi épület udvarán építették fel. A feljegyzések szerint az 1805-ös és az 1826-os tűzvészben is leégett, a pusztítást követően mindig újjáépítették. Az izraelita imaházat egészen 1904-ig, a mai Ady utcában felépített új zsinagóga felavatásáig használták rendeltetésének megfelelően, azt követően pedig mozivá alakították át. Az „Edison mozgó” volt a város első üzletszerűen működő filmszínháza, melyet Gábor Béla, a neves színművész, Gábor Miklós édesapja hozott létre. A II. világháború ezt az épületet sem kímélte: 1945 tavaszán a németek felgyújtották.

 

Zalaegerszeg, a Nemzet Sportvárosa

Az Október 6. tér 16. szám alatt a ZTE (1972-ben épített, majd 2002-ben felújított) futballstadionját találjuk, melynek helyén a 20. század első felében már élénk sportélet zajlott, télen a korcsolyázók vették birtokukba a területét. Keleti irányba haladva, mindössze néhány percnyi sétára érjük el a Városi Sportcsarnok (Stadion u. 3.) és a Zalaegerszegi Jégcsarnok (Stadion u. 3/A) modern épületeit – előbbit 1980-ban, utóbbit 2004-ben avatták fel. A csarnok előtti téren találjuk Kisfaludi Strobl Zsigmond Íjász című szobrát.

A sport mindig is fontos szerepet játszott a város életében, melyet mi sem bizonyít jobban, mint a Nemzet Sportvárosa elismerés, mely címmel 1996-ban tüntették ki Zalaegerszeget (1994 és 2003 között még további tizenhat település kapott hasonló díjat).